VISSZA
5 minuti
Coffee Sips

Coffee Culture

Közzététel időpontja: 18 július 17

A kávé hagyománya nagy hagyományokkal rendelkezik az egész világon, bár elkészítésének módszerei különbözőek.

ÉSZAKRÓL DÉLRE: EURÓPA SOKOLDALÚ KÁVÉKULTÚRÁJA

Az észak-európaiak megszokták, hogy nagy mennyiségű kávét isznak, bár kissé hígított formában. A finnek dicsekedhetnek az egy főre jutó legnagyobb kávéfogyasztással; náluk az enyhén pörkölt keverékek a legkedveltebbek.

 

Európa középső részén, például Németországban, Ausztriában és Hollandiában a közepesen pörkölt kávék a népszerűek.

 

A franciák, spanyolok és olaszok a sötétre pörkölt kávékat szeretik, és meglepően kevesebb kávét isznak, mint a skandinávok.

Nem számít, hol és hogyan: a kávé a világ minden táján egyesíti az embereket, és elősegíti a szocializációt.

AZ ÖTÓRAI TEÁN TÚL: A BRITEK ÉS A KÁVÉ

Még Nagy-Britanniában is régi hagyománya van a kávénak: itt a 17. század közepén nyíltak az első kávéházak, ahol természetesen teát is felszolgáltak. Kezdetben a tea nagyon drága volt, így a vagyonos felsőbb osztályok kiváltságának számított. Csak a 18. század vége felé, az adók csökkenésével vált elérhetővé a közép- és a munkásosztály számára is.

A teát a mai napig jobban kedvelik a kávénál Nagy-Britanniában, a délutáni tea (az „ötórai tea”) is ezt a hagyományt élteti. Ez valószínűleg abból ered, hogy a királyi család mindig különös szeretettel viseltetett a tea iránt. De úgy tűnik, hogy Nagy-Britanniában is változnak az idők.

A London Evening Standard 2012. június 28-i cikke idézett egy tanulmányt, mely szerint a britek 45%-a magasabb társadalmi státuszt társít a kávéhoz, mint a tea mellé. A magasabb jövedelmű válaszadók 70%-a azt állította, hogy inkább kávét preferálja.

Mindemellett, Nagy-Britanniában a kávénak még hosszú utat kell megtennie: a britek egy évre és egy főre jutó fogyasztása 2,3 kg. Ez a németországi, egy főre jutó fogyasztás egyharmada.

 

 

JÓ ÍZLÉSSEL: AZ OLASZ KÁVÉ KULTÚRÁJA

Olaszország maga a kávé országa: itt az eszpresszó jóformán szentség. Ha csupán egy „kávét” rendelünk Olaszországban, akkor eszpresszót fognak nekünk felszolgálni.

 

Az olaszok a nap bármely szakaszában fogyasztanak eszpresszót – néhány másodperc alatt, rövid szünetként, általában a pultnál a bárban.

 

Az igazi eszpresszót valójában két vagy három kortyra isszák meg. Azok, akik több koffeint kívánnak, „dupla kávét”, azaz dupla eszpresszót rendelnek. Olaszországban cappuccinót hagyományosan csak a reggelihez fogyasztanak, általában valamilyen péksütemény, például croissant mellé. A cappuccinóban lévő tejet az étkezés részének tekintik, így a fogyasztását kerülik napközben, mert túlzottan telít.

 

Az olaszok leginkább eszpresszót isznak ebédhez, vacsorához, vagy akár késő este is. A kávé iránti szeretetüket igazolja, hogy az olaszok egy évre, egy főre jutó átlagos fogyasztása 5,6 kg kávé.

 

 

KÁVÉKULTÚRA NÉMETORSZÁGBAN

A németek is nagyon intenzív kapcsolatot ápolnak a kávéval, bár a németországi kávékultúra nem annyira erős, mint az olasz. Mindenki a saját ízlése szerint fogyasztja a kávét a nap folyamán bármikor: erőset vagy gyengét, cukorral vagy anélkül, tejjel, automatából vagy modern kávéfőzőből.

 

Egy év alatt a németek körülbelül 6,7 kg kávét fogyasztanak fejenként: ez évente 160 liter, azaz naponta körülbelül négy csésze. Amióta 2001-ben feltűntek a piacon az első kávéfőzők, a kapszulás kávék meghódították Németországot. Azóta mind az irodában, mind otthon sokan váltottak kapszulás vagy filtertasakos kávéfőzőkre, amelyek minden ízlésnek megfelelő, kiváló minőségű, friss kávét készítenek.


A HOLLANDOK ÉS A „KOFFIETIJD”

Hollandiában a kávéfogyasztás szintje megegyezik Németországéval: évente körülbelül 6 kg személyenként. A nap folyamán a hollandok többször is fogyasztanak kávét: reggel, hogy jól kezdődjön a nap, 10 és 11 óra között a „koffietijd” („kávészünet”) keretében, a nap folyamán, hogy kapjanak egy kis lendületet, valamint a munkahelyi szocializálódás végett. Este, vacsora után a hollandok gyakran isznak amerikai stílusú kávét.

 

Időről időre megjutalmazzák magukat egy lattéval vagy latte macchiatóval, amely Hollandiában az úgynevezett „koffie verkeerd”, avagy „fejre állított kávé” névre hallgat, és amely le is írja elkészítési módját: ahelyett, hogy a kávéba töltenének tejet, a tejet bolondítják meg egy kis kávéval. Ezt az italt viszonylag kis pohárban szolgálják fel, ami teljesen eltér a francia tejeskávés csészétől.

 

 

TEJESKÁVÉ FRANCIÁS ÉLETÉRZÉSSEL

Egyetlen más ország sem annyira ismert a „savoir vivre”, az életművészet filozófiájáról, mint Franciaország, ehhez pedig hozzájárul a kávé iránti szenvedély, amely a nemzeti kultúra fontos jellemzője. Az egy főre jutó éves kávéfogyasztás 5,6 kg, ezzel pedig a szerelem és az Eiffel-torony országa a középmezőnyben helyezkedik el a kávéfogyasztást illetően az Ó- és az Újvilág között.

 

Kávét főleg otthon fogyasztanak, és kávéfőzővel vagy francia préssel (dugattyús kávéfőzővel) készítik: utóbbi egy teljes egészében francia találmány, amelynek története az 1900-as évek elejére nyúlik vissza.

 

Bár meghitt környezetben szívesebben fogyasztják, a Franciaországban is nagy hagyománnyal rendelkező kávézók helyét továbbra sem veszélyezteti semmi. A kávézókban jellemzően tejeskávét (café au lait) fogyasztanak egy croissant vagy „francia pirítós” kíséretében – utóbbi a néhány teáskanál lekvárral megkent pirítóst jelenti. A francia tejeskávé fele részt nagyon forró és intenzív ízű filteres kávéból (vagy dupla eszpresszóból), fele részt pedig habos tejből készül. A tökéletes tejeskávé úgy készül, hogy a tejet és a kávét egyszerre töltik bele egy vastag edénybe (ez az úgynevezett „bol”).

 

A franciák napközben szeretnek ínyenc módon elfogyasztani egy-egy eszpresszót („petit noir”, magyarul „kis fekete”) vagy egy feketekávét („café noir”), amelyet olykor vízzel hígítanak – ez az úgynevezett „hosszú” kávé.

 

Gyakran előfordul, hogy a vacsora végén rendelnek egy feketekávét konyakkal. Népszerű választás a „café granit” is, amely egy édes és intenzív kávé Moka likőrrel.

A kávészünet napjainkban igazi rituálé, amely egyesíti Európát és Amerikát.

EGYESÜLT ÁLLAMOK: AZ „INGYENES UTÁNTÖLTÉSTŐL” A FINOM KÁVÉKEVERÉKEKIG

Az amerikaiak rajonganak a kávéért. Elég egy fejbiccentés, és az éttermektől a látványpékségekig bárhol azonnal újratöltik a csészét.

 

A hatalmas amerikai városokban több a kávéház, mint bárhol máshol a világon. A kávé gazdag választékát kínálják: tejjel, hidegen, vaníliás cappuccinóként, többféle ízben, mint amit el tudnánk képzelni.

 

Ennek ellenére az egy főre jutó éves kávéfogyasztás nagyon alacsony: körülbelül 4 kg-mal kevesebb, mint az Atlanti-óceán átellenes oldalán fekvő országok átlaga.

 

A lehetséges magyarázat az lehet, hogy az amerikaiak nem fordítanak sok időt a reggelire, vagy az, hogy hajlamosak inkább a minőséget előnyben részesíteni a mennyiséggel szemben.

 

Egyre több a kávébár, amelyek kifejezetten finom keverékekkel kényeztetik vendégeiket. Ehhez még hozzájárul az egyadagos kávéfogyasztás megugrása és a kapszulás-filteres kávégépek döbbenetes előretörése is az elmúlt években.

 

A kávézás, Olaszországhoz hasonlóan, Amerikában is kellemes és nélkülözhetetlen mindennapi szokássá vált.

Találtunk más érdekes cikkeket is…

MAGAZINE
Coffee Culture

Coffee Sips

BŐVEBBEN
MAGAZINE
Igyon egy kávét, és fizessen kettőt

Coffee Sips

BŐVEBBEN
MAGAZINE
A kávé története

Coffee Sips

BŐVEBBEN
MAGAZINE
Irodalmi kávéházak

Coffee Sips

BŐVEBBEN
MAGAZINE
Olasz kávé

Coffee Sips

BŐVEBBEN
MAGAZINE
Kávé a déli féltekén

Coffee Sips

BŐVEBBEN