Business
FOOD SERVICE
@BUSINESS SOLUTIONS
alt alt

A KÁVÉ VILÁGÁNAK SZÁMTALAN ARCA

A Coffee Sapiens feltárja a kávé világát abban a reményben, hogy a megértés elősegíti az innovációt

Írta a Lavazza csapata 3 perc

Attól kezdve, hogy 2015-ben megalapította az elBulli Alapítványt, a befolyásos és innovatív spanyol főszakács, Ferran Adrià célul tűzte ki maga elé azt, hogy enciklopédiát adjon ki a nyugati világ fine-dining iparágáról a Sapiens módszertan alapján, amely módszertan lehetővé teszi számunkra, hogy egy adott témakörrel kapcsolatos ismereteinket történelmi, társadalmi-politikai és szociokulturális megközelítéssel rendszerezzük.

Érdekes tény: A Sapiens latin szó, melynek jelentése: "aki tud".

A BULLIPÉDIA SOROZAT

Miközben ideje nagy részét az élelmiszerek világának kutatására összpontosította, Adrià elkezdte megalkotni a ma Bullipédia néven ismert könyvsorozatot. Ez a sorozat, amely több kötetből áll, a nyugati gasztronómiát tárgyalja, és különböző szakterületek innovációra törekvő szakértőinek munkáját foglalja magában. Míg a sorozat első három kötete borokról, italokról és koktélokról szól, ez az enciklopédia a kávé eredetének és a köré formálódott kultúrának szentelt egy egész kötetet. 


 

A KÁVÉ, MINT A TANULMÁNY TÁRGYA

Ez a Coffee Sapiens néven is ismert kötet Adrià 20 éves, Lavazza melletti utazásának tanúbizonysága is, amely arra inspirálta őt, hogy a Sapiens módszer lencséin keresztül is elemezze a kávét. A kutatók, felfedezők és tudósok által írt történeteknek köszönhetően a Bullipédia sorozat Coffee Sapiens kötetéből feltárul a kávé izgalmas összetettsége annak minden formájában és kifejeződésében.

A Pollenzo Egyetemmel együttműködésben írt Coffee Sapiens arra törekszik, hogy az olvasó a kávét jóval a csésze peremén túl tekintve is megértse. A kötet behatóan tárgyalja a kávé eredetét, történetét és számos arcát: hogyan született, mivé vált, mit képvisel a nyugati kultúra számára, és miért érdemli meg a tiszteletet.

DE MI IS A KÁVÉ VALÓJÁBAN?

Ez a kötet négy fő tematikus útvonalat jár be: a kávé, mint feldolgozatlan termék (a növény); a kávé, mint ember által feldolgozott termék (a kávébabtól az őrölt kávéig), a kávé, mint gasztronómiailag feldolgozott termék (a nyersanyagtól az italig); és a kávé, mint gasztronómiai élmény (egy kávézó tevékenységére fókuszálva). Annak érdekében azonban, hogy az egyes tematikus útvonalakat részletesen meg lehessen tárgyalni, a Coffee Sapiens kötet 14 külön fejezetre tagolódik. 

Szóval akár rajongó, akár kezdő, netalán szakértő vagy a kávé világában, ez a tanulmány azért született, hogy elmélyítse a kávé körüli témakörök megértését, és kiszélesítse látókörödet arra vonatkozóan, hogy mi a kávé jelentősége a világban manapság.

Ügyfélszolgálat

Segítségre van szükséged? Tekintsd meg a GYIK-et, vagy lépj kapcsolatba velünk.

TRAINING CENTER

Tudj meg többet a világméretű kávéiskolai hálózatunkról.