Bruno salakpálya-felügyelő, aki a Roland-Garros minden pályájának karbantartásáért felelős.

Egy cappuccinó mellett beszámol a munkanapjáról: hatra már kint van a pályákon, hogy lehúzza róluk a védőponyvákat az éjszaka végén, és előkészítse őket a nyolc órai edzésre. A mérkőzések után minden pályát rendbe kell hozni, ami a nap nagy részét kitölti egészen este kilencig.

A felület maga sokkal összetettebb, mint amilyennek első látásra tűnhet: „Ha az összetételét nézzük, van rajta egy normál első réteg, alatta kavicsok és egy vízelvezető háló, egy szint zúzott törmelék, egy réteg fehér mészkő és legalul egy réteg zúzott tégla.”

Bruno szeretné hangsúlyozni, hogy nincs első vagy másodosztályú pálya: mindet azonos gondossággal és odaadással ápolják. Persze, mondja, „a központi pálya a mérete miatt több munkát igényel, de az ott dolgozók láthatják a legjobb meccseket.” Ez a munka elkötelezettséget és türelmet kíván meg, de nagy megelégedettséget adhat a torna alatti különleges hangulat, hiszen az ott dolgozók találkozhatnak a múlt és a jelen nagy bajnokaival.