Bár a kávécserje egyenlítői éghajlaton terem, azaz Olaszországban nem, ez az ország képes növelni az italban rejlő potenciált, és ehhez olyan előkészítési módokat dolgozott ki, amelyekkel kinyerhető a babszemek aromája.

A kávé mára Olaszország kultúrájának szerves részét képezi, és évente körülbelül 8 millió zsákot importálunk belőle. A kávéfogyasztás Olaszországban elsősorban a kotyogós kávéfőző otthoni használatához, valamint a bárokban, éttermekben és munkahelyeken található kávéfőzőkhöz kapcsolódik.

Már 1570-ben, Velencében is kereskedtek kávéval, az első kávézót pedig 1683-ban, a Szent Márk téren nyitották.

A legenda úgy tartja, hogy miután VIII. Kelemen pápa megkóstolt egy csésze kávét, azt mondta: „Ez az ital olyan ízletes, hogy szégyen lenne, ha csak hitetlenek ihatnák. A Sátánt úgy is legyőzhetjük, ha megáldjuk, és így csakugyan keresztény ital válhat belőle.”

A kávé ennek köszönhetően terjedhetett el az egész félszigeten: az elegáns üzletekben, vidéken, illetve a munkások körében is árulták, és olyan rituálévá vált, amelynek művészek, politikusok és írók hódolnak.

Az „eszpresszó” kifejezés eredetileg annyit tesz: „helyben készült”: úgy tűnik, ez az eljárás azért alakult ki, hogy felgyorsítsa a kávé elkészítését a nyilvános helyeken. A kávéfőző első prototípusa 1855-ből származik, és a Párizsi Világkiállításon mutatták be először. Néhány évvel később, 1901-ben, a milánói mérnök, Luigi Bezzera készítette el az első gőzmeghajtású kávéfőzőt. Bezzera szabadalma lendületet adott a kutatási és technológiai fejlesztéseknek: számos olasz vállalat, köztük a torinói La Pavoni és Victoria Arduino is hasonló vállalkozásba fogott. 

1948-ban Achille Gaggia bevezette a „nyomásos” extrakciós módszert, amellyel sűrű és aromás ital készíthető, rajta vastag, dús habbal: ez az általunk ismert eszpresszó.

A 40-es évek és az 50-es évek eleje között a kávéfőzőket előállító vállalatok növelték a gyártás intenzitását, ami a berendezések ipari mennyiségű előállításához vezetett. 1949-ben a híres építész, Giò Ponti elsőként szerelt vízszintes forralót a La Pavoni által gyártott kávéfőzőre, mindez pedig kulcsfontosságú változást eredményezett a gépek kivitelezésében. 

A kávékészítés továbbfejlődött, és 1961-ben megjelent a La Faema E-61-es modellje: sugaras keringési rendszere lehetővé tette, hogy a víz hőmérséklete akkor is állandó maradjon, ha a gépet hosszú ideig nem használják.

Az 1933-ban Alfonso Bialetti által tervezett kotyogós kávéfőző jóformán semmit sem változott az évek során.
Az eredetileg „Moka Expressnek” nevezett eszköz négy nagy alumíniumelemből és egy bakelitfogantyúból állt.
A kotyogós kávéfőzők napjainkban acélból készülnek, de pontosan úgy működnek, ahogyan régen. Össze kell „tekerni” őket egy olyan jellegzetes mozdulattal, ami minden nap, jóformán minden olasz otthonban látható. 
Mind az eszpresszó, mind a kotyogós főző forradalmasította a kávéivást és -készítést Olaszországban.